Chris Evans szerint a nézők ki vannak éhezve a Ghosted-jellegű mozikra, de bevallotta, hogy a földbe döngölt film lehetett volna jobb is

A hónap elején vette el feleségül Chris Evans a Warrior Nunban szereplő Alba Baptistát, és a színész még az esküvő - illetve a SAG-AFRA sztrájkja - előtt adott egy hosszabb életútinterjút, mely csak most jelent meg, és beszél benne arról, hogy vissza akarja venni a tempót karrier szempontjából. Ennek eredménye az is, hogy idén nem forgatott semmit, ellenben tavaly három filmet készített, amit meg is bánt, de nem feltétlenül a filmek minősége miatt, hanem mert a munka helyett a magánéletére helyezné a hangsúlyt."Amikor elkezdtünk járni a barátnőmmel, azt mondtam, hogy mostantól csak évi egy filmet vállalok. Próbálok nem annyit dolgozni már. Aztán pár hónappal a kapcsolatunk kezdete után bumm, na mi történt? Atlantában [szerk.: ahol forgatták...
Elolvasom a teljes cikket a IGN Hungary weboldalán
Tovább a IGN Hungary oldalára