.png)
A fene se tudja, a világ talán tényleg „objektív”. Lehet, hogy ember nélkül valóban egyszerűen kihajtana a mag. Azt lerágná a csendes kérődző, majd azt felfalná a csattogó állkapcsú hegyes fogakkal. Utána ennek a tetemére hullna az eső, hogy kihajthasson a mag. De az van, hogy valahol egy hang ebben örömöt és célt lát, egy másik hang meg megsiratja rémisztő tényszerűségét. Az egyik hang aztán emiatt így dönt, a másik hang meg úgy. Amikor pedig az egyik és a másik találkozik, megtorpannak. Értetlenül figyelik egymást, az miért döntött eképpen, hiszen a világ ilyen, bocsánat, olyan. Aztán cselekszenek. Az egyik így, a másik úgy. Saját gondolataik szerint. A harmadik eközben arra gondol, mennyivel jobb lett volna, ha megértik egymást. Hisz az ...